Akiknek a kezében van a pénz

 

 Akiknek sok pénz van a kezükben, azoknak van egy közös játékuk. Olyan ez mint a póker. Semmi mást nem akarnak, mint ezzel a pénzzel játszani. A játék arról szól, hogy egy bizonyos összegen ki tud nagyobbat nyerni. Ennyi és nem több.
Ők nem akarnak építeni, munkahelyeket teremteni, fejleszteni. 

Csak a jó lapokkal játszanak.
Semmit nem akarnak azon kívül, hogy a "játékba" befektetett, kölcsön adott pénzük, minél nagyobb nyereséget szerezzen a számukra.

A baj csak az, hogy akik építeni, fejleszteni, munkahelyeket teremteni akarnak, azok is ebben a játékban játszanak.
Ők ugyanúgy, a minél gyorsabb nyereségre vágynak. Gyorsan, gyorsan, minél kevesebb költség, minél alacsonyabb munkabér , ez az irányelv. Ők is ott hajlandóak tevékenykedni, ahol a legnagyobb kedvezményt, támogatást kapják.
Ha a számukra adódik egy még jobb, akkor gyorsan szedik a sátorfájukat és ott építenek, fejlesztenek tovább. Ők a könnyen mobilizálható lehetőségek megteremtői.

Mi marad annak az államnak, ahonnan elmennek? Egy újabb "befektető" és egy újabb "telepítő" felkutatása. Egyre rosszabb feltételek mellett találja meg a következőt.

Az állam addig is küszködhet a munkanélküli polgárok segélyezésével, az alsóbb-felsőbb iskolákból  frissen kikerült lehetőség nélküli fiatalokkal és nem utolsó sorban az életük nagy részét ledolgozó, adót fizető emberek nyugdíjának a kifizetésével.

Pedig ha valami egy őrült, oktalan és pazarló dolog, az éppen az egészséges, életerős emberek és a friss erővel, friss tudással rendelkező fiatalok munka erejének kihasználatlanul hagyása, elpocsékolása. Tenniakarásuk, lelkesedésük elfojtása, leépítése, a legnagyobb esztelenség egy olyan világban, ahol a megtermelt értékek, a pénz nélkül élni lehetetlen.

A gazdaság leépüléséhez, a hazai értékek elvesztéséhez vezet a fent említett út. Ez az ami, hosszútávra megbénítja a talpra állás lehetőségét.
Egyszer a sok "okos" közgazdász kiszámíthatná, mekkora veszteséget jelent  egy országnak, az életerős emberek és a lelkes fiatalok munkanélküliségbe kényszerítése.
Azt is kiszámolhatnák, hogy egyes termelő üzemeket és a mezőgazdaságot ha hagyják elsorvadni, mennyi időbe, pénzbe telik ezeket újra beindítani. Arról nem is beszélve, hogy mikorra lesznek megint nyereségesek.

Tehát, a válságokra hivatkozni, a pillanatnyi nehézségek miatt valamit veszni hagyni, leépíteni, a legnagyobb esztelenség, pocsékolás. Lehetne terméket váltani, új piacot, szövetségeseket keresni, a saját cégekben, a földeken bérmunkát vállalni egy darabig. De veszni hagyni, azt nem lenne szabad.
Ha jelen pillanatban nem tudom fűteni az egész házat, attól még nem fogom ledozerolni, a fűtetlen részt!

Ennyit a közgazdászoknak is tudniuk kellene és ilyen irányban lenne szükség a tanácsaikra.

Az ország vezetőinek nem kiárusítani, szétlopni, elkótyavetyélni, szétosztogatni  kellett volna  az ország vagyonát, hanem megvédeni, megtartani, ha már gyarapítani nem tudja.

Nem öntelt, esztelen módon a legnagyobb piacunkról kivonulni, hanem most, már politikai összefonódás nélkül, a gazdasági  szövetséget kellett volna bővíteni, de legalább is megtartani.
A magyarok kivonulása a szovjet piacokról, hatalmas előnyhöz juttatta Európa többi országát. Nekik megfelelt, sőt harcoltak a "komcsi" piac megnyerésért. A mai napig részesei ennek a hatalmas piacnak.

Ez nem csak Gyurcsány, Orbán kérdés, ez mindenki, aki az elmúlt 22 év alatt hatalmon volt és részt vett a saját hazája kirablásában, tönkretételében.
 

Az viszont igaz, hogy amit a szocik 8 év alatt nem mertek megtenni, Orbán megtette és teszi mindaddig, ameddig hatalmon van. Mindaddig amíg van valahol egy forint, vagy egy talpalatnyi föld szabadon, amit meg lehet szerezni. Most már Ő is tudja, hogy lapátra tehetik. Erre mondta, hogy "ez egy ilyen szakma". De ezt nem tette hozzá: "Hölgyeim és Uraim, ehhez nekem még van 2 évem. Addig viszont azt teszek, amit akarok. Tetszettek volna a szavazásnál gondolkozni"

Ha hasznosnak találtad ezt az oldalt, köszönettel veszem ha egy linkkel hivatkozol rá. Ha pedig át szeretnél innen venni anyagot, nyugodtan megteheted, csak egészítsd ki egy forrást megjelölő linkkel. (a böngésző felső sorából másold ki és alakítsd linkké) :


Akiknek a kezében van a pénz bejegyzés elolvasása

Egy régi poszt, a "ratkó gyerek"...

Ezt a posztot 2010.12.12-én írtam. Most csak azért vettem elő, mert úgy vettem észre, hogy vannak akik nem tudják, hogy honnan ered az alábbi szlogen.


"Lánynak szűlni dicsőség, asszonynak kötelesség"  Ezt Ratkó Anna, a Rákosi kormány  Eü. minisztere találta ki. Először kezdjük azzal, hogy mit is jelent az, hogy "Ratkó gyerek"

Vissza kell mennünk az 1950- 1956-os időszakra .Mélyebben nem merülnék bele, most csak az abortusz törvényt és annak a mellékhatásait szeretném bemutatni.
 
Ratkó Anna  szövőnő,a Rákosi korszak (1949-1956) alatt volt egészségügyi miniszter. Meghozta az abortuszt tiltó , és a gyermektelenségi adót bevezető törvényeket.
(Egy ilyen törvényt akar meghozni most a Fidesz - KDNP is)
Egy olyan időszakban, amikor még hazánkban nem volt kapható fogamzásgátlásra alkalmas gyógyszer. 
 

Ennek a törvénynek a  kapcsán 1950-1956-ig gyermekek ezrei születtek, nem kivánt, kényszer gyerekként.
 
 Sok volt a "leányanya" -  sok volt a csecsemő gyilkosság is.
 

Az emberek szegénységben,éltek hiszen alig voltak túl a háború borzalmain. Az élelmiszerek többségét pedig jegyre adták.Hiány volt mindenből.
Egy ilyen helyzetben lettek a családok gyermekvállalásra kényszerítve.
De maga a rendszer sem volt felkészülve egy ekkora népességrobbanásra.
Nem volt elég bölcsödei, óvodai férőhely.
1956. juniusában, aztán hatályon kivúl helyezték abortuszt tiltó törvényt és eltörölték a gyermektelenségi adót.
Ez azonban már nem segített a megszületetteken, csak meggátolta a további eszetlen, kötelező népességszaporodást.
 
Az akkori abortuszt tiltó törvény, a kényszerített gyermek vállalás hatása, a mai napig gondot, nehézséget okoz, az egyénnek és a társadalomnak egyaránt.
 
A '60 és a '70-es években 35-40 fős osztályokban zsuffolódtak össze a gyerekek.A főiskolák, egytemek nem voltak képesek megbírkózni a túljelentkezéssel, kialakult a "sógor-koma" a "pártkáder" protekció. Nem volt elegíndő lakás. Szoba, konyhás lakásokban éltek sokszor 3 gyerek és a szülők.
'90-re ezek az emberek  35-40 évesek lettek.  Ebből a korosztályból lettek az első munkanélküliek.
 
Az Antall kormány ideje alatt, csak 1992-1993-ig 1,2 millió munkahely szünt meg,  500 ezerre növekedett a regisztrált munkanélküliek száma. Ezt a szót, hogy munkanélküli, meg hajléktalan, a Kádár korszak alatt 1989-ig, nem ismerte a magyar ember.


 
A munkahelyek bezárása, eladása kapcsán először ők, a "ratkó gyerekek"  kerültek ki a munkaerőpiacról.
 

2010. az első "turnus" közülük most menne nyugdíjba, de nem tud, mert a korhatárt évről évre megemelik, kitolják.
Sajnos egy buta, át nem gondolt törvény miatt ők a legnagyobb vesztesek. 1989-ig mindenkinek kötelező volt dolgozni, mert aki nem dolgozott azt "kmk"-ért (közveszélyes munkakerülésért) megbüntették, de még le is csukták. Ezek az emberek az életüket végig dolgozták, adóztak, járulékot fizettek, és most "nem kivánatos személyek". Mint ahogy legtöbbjük eleve "nem kivánatos" gyerek volt.
 
Ha sikerül a Fidesz - KDNP elképzélese, akkor a történelem megismétli önmagát.

Azt akarod, hogy   "Fidesz-KDNP gyerekkel" legyen tele az ország?
Miből nevelik fel  azok, akiknek ma a fogamzásgátlóra sincs már pénzük? Tudod ugye, hogy melyik népréteg fog a legjobban szaporodni? Azt is tudod, hogy a legszegényebbek. Ami egyenes arányban növeli a bűnözések megugrását.
A Te gyerekednek sem jut férőhely majd az iskolákban, a továbbtanulásban, a munkahelyeken stb.
A Te gyerekedet és téged is kirabolhatják azok, akiknek nincs más lehetőségük az életbenmaradasra.
Nem a kényszer szüléseket kellene bevezetni, hanem tisztességes munkát, kiszámítható jövőt kell az állampolgároknak biztosítani, és akkor kényszer nélkül is gyarapodni fog a magyar lakosság.
 
Gondoltál már arra, hogyha hagynák a fiatalokat és a mostani munkaképes embereket dolgozni, akkor nem lenne gond?
Ha az a sok magasjövedelmű képviselő nem lenne adómentes, mennyivel több pénze lenne az országnak. Ha visszaállítanák a gyárak, a mezőgazdaság termelését, nem kellene hitelből finanszorízni az országot.
Ha a sok közpénz a megfelelő helyre menne és nem egyesek számlájára.... lehetne még sorolni.
Akkor nem itt tartanánk.  Az emberek személyes döntéseibe ilyen durván beleavatkozó törvények helyett, a fent leírtakon kellene a kormánynak tőrni a fejét. Hasznosabb lenne.

Gondoltál már arra, hogy a pénzt nem a nyugdíjasok viszik, és nem is azok, akik kénytelenek segélyből élni? A pénzt, az erőforrásokat, az ország vezetői pocsékolják el, adják idegen kézbe, viszik ki az országból.
 
Gondoltál már arra, hogy eddig minden kormány hiteleket vett fel, amelyek szőrén, szálán eltüntek, munkahelyek teremtése helyett?

Írtam: 2010.12.02-án.

A változás annyi, hogy most még rosszabb a helyzet. Rossz kezekben van továbbra is az ország. Már rég nem az a kérdés, hogy szülessen több gyerek, vagy ne. Inkább az, hogy mi mikor döglünk éhen és mikor lesz hajléktalan az ország fele, ebben a lét-bizonytalanságban.

 

Egy régi poszt, a "ratkó gyerek"... bejegyzés elolvasása

Most Csányit lövik ki?

Csányi ugyanúgy végzi mint Schmitt? Teljes megsemmisítéssel? Ki lesz a következő?
Csodák csodája az előző PSZÁV elnöknek, a Fideszből Varga Mihálynak és a Fidesz pénzügyi szakembereinek ez a simli eddig nem tünt fel, míg ellenzékben voltak?
Persze, hogy nem. Bolondok lettek volna a jól tejelő tehenet idő előtt vágóhídra küldeni.
A mostani 2/3-ad mellett a tejelő bankárokra, bankokra, már nincs szükség.
2/3-ad mellett akár az összes hazai bank az övéké lehet, tokkal vonóval.

Mert nekem senki ne mondja, hogy a bankok trükközése csak ennek a  fenemód éles szemű és nagy tudású Szász Károly PSZÁV elnökének tünt fel egyedül.
Nem. Csak most jött ki a napiparancs. Mégpeidg azért, hogy az ellenzék ne juthasson a bankok által pénzhez, ne legyen pénzük pl. kampányolásra.

Itt még nem tudták, mi forog Viktoruk fejében.

Foto:MTI - Beliczay László

 

Csányi is megtette a kötelességét, akárcsak Schmitt. Csányi hosszú éveken keresztül, pénzelte, támogatta az ellenzékbe szorult Fideszt igaz, nem csak ő egyedül.

 

 

Miért pont Csányival, az OTP-vel kezdték? Lehet, hogy valamiben ellenkezett, vagy más véleménye volt mint a Fidesznek? Vagy mert az OTP a legerősebb hazai bank?
Sohasem tudjuk meg. Egy biztos, rövidesen ő is padlóra kerül, mint Schmitt.

 

Foto: MTI/Szigetváry Zsolt.
 

 

 

 

Orbán megint megtalálta a megldást. Ha már Brüsszel nem engedi az MNB-t megcsapolni, befolyás alá vonni,nem baj. Helyette megfelelnek a többi bankok.

 

De hát hogyan is engedne Brüsszel bármilyen változást az MNB-nél? Hiszen az MNB csak a nevében magyar. Teljes mértékben az Európai Központi Bank irányítása, befolyása alatt áll.
Ezt pedig 2001 májusában Orbán Viktor engedte meg, játszotta át Brüsszelnek a Magyar Nemzeti Bankot.

Ezt a törvényt ma már sokan megemlítik, a blogokban. Az írott sajtó még nem meri.

Aláírta:

  • Mádl Ferenc s. k., a Köztársaság elnöke
  • Dr. Áder János s. k. az Országgyűlés elnöke

 

Orbán igazi arca.

István az ősi hitünket, a gyökereinket áldozta fel a katolicizmus, a pápa oltárán.

Orbán mindent feláldoz, az utolsó szögig. Saját érdeke, a bosszúja és a hatalma oltárán, nem számít neki milyen eszközökkel.

Kezdeve az MNB átjátszásával, az ország lakosainak a megosztásával, folytatva a zsebek és a padlás kisöprésével.

A kép forrása.

 

Persze azt hitte, hogy a magyar 2/3-ad olyan erőt ad neki, amivel vissszacsinálhatja, de legalábbis enyhítheti azt, amit 2001-ben elkúrt, elhallgatott a magyar nép előtt.

De amint a hírekből kiolvashatjuk, Brüsszel nem engedi ki az aranytojást tojó tyúkot a kezéből. Magyar 2/3-ad ide, vagy oda - változtatás nincs - marad minden a régiben.

Viktornak ebbe bele kell egyeznie, ha hatalmon akar maradni, és ezt tudja nagyon jól.
Neki is van egy aktája, mint ahogy volt Schmittnek és ahogy  most Csányinak is van.

Viktor nem ma kezdte! Viszi az országot az ellenzékkel, a néppel együtt a szakadékba, A biztos megsemmisülés felé.

 

 

Most Csányit lövik ki? bejegyzés elolvasása

Ki zsebeli be a pénzt?

 

Miért lett hirtelen ennyire fontos, a dohányzás korlátozása, betiltása? Miért emelkedik ilyen nagy mértékben a dohány termékek ára?
Mert itt az új hatalmas profittal kecsegtető e-cigi üzlet. Pillanatok alatt  a netet és az egész országot ellepte az e-cigi.Országos kampány folyik az e-cigi népszerűsítése érdekében. Hirtelen mindenhol kapható, van elegendő belőle. Mikor rendelték meg ezt a hatalmas mennyiséget? Vagy a gyártó egyszer csak megálmodta, hogy ekkora készletet gyártson le és raktározzon?
 

Neeem. Jött a gondolat, megkötötték az üzletet, és megírták hozzá a törvényt.
Lázár annyira belemelegedett, hogy már azt is kitalálta, hány kilóméterenként lehet egy trafik, igazi dohányárúval.
Ki zsebeli be a pénzt? Kik azok, akik megyszerezték a magyarországi forgalmazásnak a  jogát?

De mint mindig, most sem érdekes, hogy ezzel a "törvényesített üzlettel" eltapossuk  a trafikosokat, a dohánytermelőinket. A dohánygyárakan, dolgozók pedig mehetnek az utcára, vagy a közmunka programmba.

Ki zsebeli be a pénzt? Kik azok, akik több tíz, talán több száz milliárdot  zsebelnek be, az e-cigi üzletből?
Valakik ezzel az üzlettel, nagy "halat" fogtak. Egy biztos, hogy az országnak és nekünk, magyaroknak lesz a legkevesebb hasznunk belőle. Ha olyan "ügyesen" adóznak, mint Simicska, akkor egy fillér se jut ebből Magyarország kincstárába.



 

Az e-cigit  2005-ben egy kínai cég fejlesztette ki. 2006-ban bekerült Európába is.
Ezzel az e-cigivel, nikoint lehet be inhalálni. Ami nem veszélytelen, mert az inhalációt elősegítő anyag mellékhatásairól nagyon kevés tapasztalat áll rendelkezésre. Ezek összetevőiről az életmód.hu oldalán olvashatsz.


A különféle ízesítés - csoki, mentol, karamell, vanilia - kellemes íze, illata, még jobban segíti  a nikotin függőség kialakukálását.

Magyaroszágon, az Országos Tisztifőorvos az Országos Gyógyszerészeti Intézet szakvéleményére hivatkozva, a termék forgalmazásának a betiltását rendelte el, 2008-ban. Forrás:eletmod.hu
 

Ki zsebeli be a pénzt? bejegyzés elolvasása

Ezt találtam, tetszik..

Nem tudtam megállni, hogy ne hozzam ide.:))

Nyílt levél Orbán Viktorhoz

"Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Tudom ám én, hogy mindenről a geci komcsik, meg a libsik tehetnek, de akkor is, hol a kurva anyádban van a teljes foglalkoztatottság, amiről nyolc éven keresztül pofáztál?

Mert lakótársamnak munkája nincs, még egy lepra takarítócégtől is elhajtják, (ahová épeszű ember dolgozni egyébként sem megy) mert a Hivatal nem adott neki start kártyát, mi több, ahhoz is hatmillió papírt kellett beszereznie, hogy egyáltalán elmehessen egy szaros állásinterjúra. Így azonban fizethetem egyedül az albérletet, miközben fogy a kaja és bizonytalan a jövő. (Fizetésemelést pedig nem kaptam idén, dicsőséges „forradalmatok” győzelme után sem.)

De te polgártárs, ugye sohasem hazudsz a választóknak?

Egy gonosz kommunista"

 

A baj csak az, hogy pont Orbán nem olvassa.:((

Ezt találtam, tetszik.. bejegyzés elolvasása